Mamiya jól ismert Zen-mesterré vált, de a zent sok megpróbáltatáson keresztül kellett neki elsajátítania. Még tanítvány volt, amikor mestere azt kérte tóle, hogy magyarázza el az egykezes taps hangját.
Mamiya mindent elkövetett, hogy megtalálja a helyes választ, kevesebbet evett, és még alvásra szánt idejét is lerövidítette. Mestere azonban mindig elégedetlen maradt. Olyannyira, hogy egy nap így szólt Mamiyához:
– Nem dolgozol elég keményen. Túlságosan szereted a kényelmet, túlságosan ragaszkodsz az élet jó dolgaihoz, még ahhoz is, hogy megtaláld a választ, amilyen gyorsan csak lehet. Johb lenne, ha meghalnál.
A következő alkalommal, amikor Mamiya a mester elé járult, valami drámai történt. Amikor a mester azt kérte tőle, hogy magyarázza el az egykezes taps hangját, Mamiya összeesett, és mozdulatlan maradt, mintha meghalt volna.
Akkor a mester ezt mondta:
– Jól van, hát meghaltál. De még mindig nem tudom, hogy milyen az egykezes taps hangja.
Mamiya pedig szemét kinyitva így válaszolt:
– Arra még nem jöttem rá.
Ekkor a mestere dühödten rákiáltott:
– Te bolond! A halottak nem beszélnek. Tűnj a szemem elól!
